Működésünk

Minidemokrácia
A Rajk egy demokratikus alapokra épülő intézmény, ahol mindenről magunk dönthetünk. Éppen ezért a kollégium legfontosabb döntéshozó szerve a Kollégiumi Gyűlés, ahol a kollégium minden tagja részt vesz, majd vitákat követően döntéseket hoz. Ezen a fórumon választjuk meg a kollégium vezető bizottságait is, mint a Diákbizottságot, a Szakmai Munka Tanácsát, vagy a Felvételi Bizottságot.
Aktivitás
A Rajk célja, hogy társadalmi problémák iránt érzékeny értelmiségieket neveljen. Vitázunk közéletről, Magyarország társadalmi problémáiról, nemzetközi konfliktusokról, az aktualitásoktól függően. De törekszünk arra is, hogy ne álljunk meg a vitáknál, hanem tegyünk aktívan a változásért: ennek érdekében jött létre számtalan társadalmi projektünk.
Tanulósarok
A kollégium egy szakmai műhely. Tagjaink a társadalomtudományok széles spektrumáról érkeznek, ezzel bővítve egymás tudástárát is. A legjobb magyar oktatóktól tanulunk, a díjainkkal pedig megcélozzuk a külföldi színvonalat. A jelenlegi és volt szakkollégisták szakmai sikerei magukért beszélnek.
Élettér
A rajkosok számára a kollégium otthonként is szolgál. 3-5 fős szobákban élünk együtt és díszítjük fel kedvünk szerint. A szobáink mellett azonban nagyon fontosak számunkra a közös tereink is: szintvacsorákat tartunk a konyhában, medencébe lógatjuk a lábunk az udvaron, tanulunk a könyvtárban és bulizunk a pincében.

A névről
Mióta Szakkollégiumunk felvette Rajk László (kommunista politikus) nevét, e választás gondolkodásra ösztönzi tagjait, és időről időre a külvilágot is. Az alábbiakban szeretnénk megvilágítani a név kiválasztásának és megtartásának körülményeit.
Intézményünket 1974 óta nevezik Rajk László Szakkollégiumnak. Rajk László nevének felvétele egy egyetemista diákközösség bátor döntése volt a Kádár-korszakban. Az állampárt hangsúlyozott elve volt ugyanis az ideológiai folytonosság; de az 1949-es Rajk-per, majd az ‘56-os, tüntetésbe torkolló újratemetés – sok minden mással együtt – aláásta ezt az elvet. Ezek az események is a saját híveit sem kímélő rezsim torz és ellentmondásos mivoltát mutatták. A rendszer emlékeket elnyomó, történelemhamisító gyakorlatát bizonyítja, hogy Rajk neve a ‘70-es évek elején is tabunak számított. Egy Rajkról elnevezett intézmény, amely mindezekre felhívta környezete figyelmét, nyilvánvalóan szálka volt a politikai vezetés szemében. A hetvenes évek kollégistái úgy érezték, Rajk neve kifejezi a rendszerhez való kritikus hozzáállásukat.
A név felvétele részint arra hivatkozva vált mégis lehetővé, hogy Rajk László a Kollégium számára mintaként szolgáló népi kollégiumok legfőbb támogatója volt. Fontos körülmény, hogy 1973-ban, a névfelvétel kezdeményezésének évében a rendszert komoly belső kritikák érték az új gazdasági mechanizmus sikertelensége miatt, és az MSZMP szűk körű vezetésében is kiéleződtek az ellentétek. Ennek egyik megnyilvánulása lehetett a névválasztás jóváhagyása, hiszen ez kellemetlenül érintette az olyan vezetőket, akiknek szerepük volt Rajk László kivégzésében – például magát Kádár Jánost is.
A Rajk név ellentmondásossága már az 1980-as évek elején felmerült az akkori kollégiumi közéletben. A névkérdés azóta generációról generációra visszatérő téma a Kollégiumban.
Mindezek mellett a Rajk Szakkollégium szakmai és közéleti megnyilvánulásai mindig is egyértelműen jelezték a totalitárius rendszerrel szembeni kritikusságot, amely a nyolcvanas években aktív ellenzékiségbe torkollott.
A kollégisták számára a Rajk név mára már eltávolodott a személytől: mindinkább magát a Szakkollégiumot jelképezi, annak több mint 50 évnyi történetével. Ugyanakkor a név megtartásával tisztelgünk is a Szakkollégium szellemisége és múltja előtt. Ezzel együtt nem szándékunk relativizálni Rajk László történelmi szerepét, vagy kisebbíteni a bűneit. Egyetértünk azokkal, akik ezek miatt elítélik, és megértjük azokat, akik a név használatával szemben ellenérzésekkel viseltetnek. Nem értünk azonban egyet azzal a történelemfelfogással, amely a múlt feldolgozását csak az eltörlés és megváltoztatás útján tartja lehetségesnek. Rajk László neve nagyon erős szimbóluma történelmünknek: egyszerre, elválaszthatatlanul volt bűnös és áldozat. A név minden rajkos generációt emlékeztet arra, hogy összetett, ellentmondásokkal terhelt XX. századunk mélyebb megértésére törekedjen.
A szakkollégium kollégiumi gyűlése 2018 december 13-án a következő határozatot hozta:
A kollégium nevét Rajk Szakkollégiumra változtatja. A személyhez kötődő keresztnév elhagyása révén a szakkollégium jelenlegi tagjai, a volt szakkollégisták felmért és érezhető egyetértésével, ki akarják fejezni, hogy elhatárolódnak Rajk László (kommunista politikus) személyétől és cselekedeteitől.
Ugyanakkor a kollégium fél évszázados múltját, elveit és történetét meg kívánják tisztelni azzal, hogy a személytől immár elváló, a kollégium identitásához szorosan kapcsolódó Rajk Szakkollégium nevet használják.
Történetünk
Alapításunk
Névfelvétel
Költözés
Szarvasi NYATA
Neumann-díj
Herbert Simon-díj
Költözés
Szabó Kálmán Tehetségprogram
Andorka medál
Diákbizottság

Ipacs Verocs

Grenczer Máté

Biszák Oti

Mendöl Márk (titkár)

Magyar Gergely

Kégl Virág

Plankó Fáni

Mendöl Márk (titkár)
Vezetőség

Chikán Attila
Igazgató (1970-2010) , Alapító Elnök (2010-)

Ilyés Márton
Igazgató (2010-2019)

Főző Zsolt
Igazgató (2019-)

Barta Márton
Társigazgató (2019-)

Simonovits Gábor
Társigazgató (2019-)
Nemzetközi kapcsolataink










Közép-európai Konferencia
A Közép-európai Konferencia (KEK) a Rajk kétévente, általában nyáron megrendezett nemzetközi konferenciája, ahol egy adott központi téma köré szerveződő szekciókban hazai és külföldi előadók tartanak előadásokat, beszélgetéseket, workshopokat és mindenféle egyéb alkalmakat főként külföldi, illetve rajkos diákok számára. 2019-ben a Technocapitalist Democracy központi témája köré szervezve hat szekcióban (Machine Learning, Smart Cities, Changing Social Role of Companies, Big Money, Big Politics, Big Data, Cyber Diplomacy, Competition Policy) tanulhattak a rajkosok és az Európa különböző pontjairól érkező fiatalok.
EUCA
A European University College Association (EucA) egy olyan nemzetközi hálózat, melynek alapvető célja az európai szakkollégiumok és egyetemi szervezetek közötti kapcsolat létrehozása. Első sorban a kulturális cserekapcsolatok megteremtésén és az európai identitás erősítésén dolgoznak. Az EucA és az általa létrehozott kollégiumi hálózat volt az első és egyetlen olyan szerveződés, melyben a rajkosok felfedeztek a magyar szakkollégiumi modellhez hasonló irányokat. 2012 májusában az EucA éves taggyűlésén hivatalosan is tagjai közé fogadta a Rajkot, első magyarországi kollégiumként. A szakkollégium tagjainak aktív és kiemelkedő munkájának, valamint az Európában egyedülálló szakkollégiumi modellnek köszönhetően 2014-től a héttagú felsővezetés (Board) legújabb tagjai közé fogadtak.










Beszámolók
Rajk László Szakkollégium Alapítvány
Nemzeti Tehetség Program: NTP-TÁB-20-0181
A pályázat keretében megvalósult Nyári Tábor képei
Az NTP-TÁB-20-0181 pályázat a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.
Támogatóink



